IskolatípusokÁLLAMI ISKOLÁK
Legnagyobb különbözőség az állami iskolai elhelyezésnél figyelhető meg országonként.
Az AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK -ban az állami iskolák, szokásos módon minden amerikai közösség központjában épültek, sportpályákkal körülvéve. A diákok a mindenki által ismert sárga buszon jutnak el az iskolába nap mint nap, és részt vesznek az általuk kiválasztott tanórákon reggeltől kora délutánig. A házi feladatok az olvasási, kutatási és írásbeli feladatokon alapulnak, az iskolai ellenőrzés tesztek alapján történik. Az iskolai sport és kulturális élet legtöbbször a közösségi élet érdeklődésének központjában áll. NAGY-BRITANNIA oktatási rendje trimeszteres szerkezetre épül; a tanév szeptember első hetétől a következő év júliusáig tart. Fontos tudnunk, hogy a jelentkező életkorától teszik függővé, hogy GCSE vagy A-level osztályban tudják tanulmányaikat folytatni. Diákjaink a város nagyságától függően vagy biciklivel (ez a jellemzőbb) vagy busszal közlekednek. Külön konzultáció alapján ajánlunk iskolákat, a meglévő kérés, igény szerint. ÍRORSZÁGBAN a tartomány által felügyelt magántulajdonban lévő iskolák vannak, amik a hivatalos Oktatási Minisztérium által előírt tanmenetet követik. Iskoláink az egész országban megtalálhatók, de főleg Dublin környéki iskolákat ajánlunk! NÉMETORSZÁGBAN a diákok iskolai tanéve tartománytól függően különböző időpontban kezdődik. A diákok junior, valamint senior osztályban tanulnak, érettségit 19. évükben, a 13. osztályban tudnak tenni. Általában napi 6-7 tanóra van, jellemzően a mindenki maga által összeállított tanmenet szerint. A házi feladatok az olvasási, kutatási és írásbeli feladatokon alapulnak, iskolai ellenőrzés tesztek alapján történik. Diákjaink a város nagyságától függően vagy biciklivel (ez a jellemzőbb) vagy busszal közlekednek. Lehetőség van nagyvárosi elhelyezésre is. FRANCIAORSZÁGBAN az állami iskolák a közösség központjában épültek. A diákok iskolai tanéve szeptember első hetében kezdődik. A diákok junior, valamint senior osztályban tanulnak. Általában napi 6-7 tanóra van, jellemzően a mindenki a maga által összeállított tanmenet szerint. A házi feladatok az olvasási, kutatási és írásbeli feladatokon alapulnak, iskolai ellenőrzés tesztek alapján történik. SPANYOLORSZÁGBAN az állami iskolák koedukált programot kínálnak, jelentős állami támogatással működtetik intézményeiket. Fontos különbség: 30-35 fő van osztályonként, jelentős szerepet játszik a komoly tanulás, napi felkészülés az órákra, valamint a legtöbb iskolában csak délelőtt van oktatás. Spanyolország egész területére szervezünk, de lehetőség van várost is választani, extra díjért.
AZ ÁLLAMI ISKOLÁK JELLEMZŐI:
TÁMOGATOTT ISKOLÁK
A tartomány vagy vallási központ által felügyelt és anyagilag támogatott magántulajdonában lévő iskolák, amelyek a hivatalos, Oktatási Minisztérium által előírt tanmenetet követik. Iskoláink nagyobb városok vonzáskörében vannak, nagyon szép környezetben. Mind a tanítás, mind a tananyag magas személyi, valamint magas erkölcsi követelményeknek felel meg. Azoknak a diákoknak ajánljuk, akik szülei a magas elvárások szerint választanak iskolát. JELLEMZŐI:
MAGÁNISKOLÁK
A magániskolai elhelyezés esetében diákjaink szülei igényeik szerint választhatnak iskolát, több lehetőség közül. Sokan hajlandóak jelentős anyagi áldozatot hozni azért, hogy gyermekük a lehető legjobb képzésben részesüljön. Maga az iskola típusa gazdag tradícióban, jelentős történelemi háttérrel rendelkezik; az adott ország "jobbjai" is ezeket az iskolákat választják gyermekeiknek. Magas tanulmányi elvárásokkal kombinált alacsony osztálylétszám, kiváló felszereltség jellemzi. Elsősorban azoknak a diákjainknak ajánljuk, akik biztonságos, családi környezetben kiváló minőségi tanulmányi előremenetelt várnak el önmaguktól. A diákok vagy biztonságos családi környezetben vagy az iskola kollégiumában, internátusában laknak, maga az iskolai környezet adja a diák családját, tanárait, barátait. JELLEMZŐI:
|