MasterClass Életkor szerinti ajánlatok Felnőtt (16+ év) Angol Anglia Tengerparti városok

Tengerparti városok - Anglia - Angol - Felnőtt (16+ év) - Életkor szerinti ajánlatok - MasterClass

Torbay

Az angol Riviéra gyöngyszeme Torbay. Három kisváros található itt: Torquay, Paignton, Brixham. Torquay több, mint százezres mozgalmas üdülőváros; Paington-t csupán néhány tízezer ember lakja és a tengerpartja kitűnő a hosszú sétákra, Brixham pedig csendes, szép kis halászfalu. A város maga hegyoldalba épült, szép kilátással a tengeröbölre.

A Paignton-ban található, 1972-ben alapított iskola hét nyelvi szinten ad nyelvoktatást. Minden diák az első nap részletes orientációs programon vesz részt, melynek keretében szintfelmérő beszélgetésen és teszten bizonyosodnak meg a megfelelő nyelvi szintről.

A kurzusok egész évben folyamatosan indulnak (kezdés minden hétfőn). Az oktatás színvonala magas, a részvételi díj tartalmazza a tankönyv használatát illetve a kurzusvégi bizonyítványt is.

Az iskola jellemzői:

  • British Council által elismert
  • Felújított, ötszintes épület, executive központtal
  • 50 perces tanórák
  • Internet szoba, könyvtár, társalgó, büfé-kávézó
  • Általános, intenzív, nyelvvizsga-felkészítő kurzusok, magánórák, nyári táborok, üzleti tanfolyamok
  • Kezdés hétfőnként, kivéve kezdők: minden hónap első hétfőjén
  • Kirándulások, délutáni, esti programok
  • Minimum korosztály: 16 év

 

Ramsgate

Ramsgate „Anglia kertjében” Kent-ben található Londontól keletre, a tengerparton – közel Canterbury-hez. Biztonságos, nyugodt, csendes negyvenezres kisváros.

A szervezet 1971 óta tart tanfolyamokat a világ különböző városaiban 18 éves fiataloktól kezdve a 80 éves örökifjakig. Kiemelkedő minőséget nyújtanak oktatás terén. Az elszállásolásban jártas fogadó családok teszik még teljesebbé az itt eltöltött időt.

A XIX. századi modernizált épületben lévő iskola Ramsgate központjától mindössze 10 perc sétára található és ablakai a kikötőre és teniszpályákra néznek. 40 nemzet diákjai teszik színessé és multikulturálissá az iskolát. Az iskola külön figyelmet fordít arra, hogy egy nyelvet beszélő diákok nagy számban egyszerre ne forduljanak meg a tanfolyamokon.

Az iskola jellemzői:

  • British Council által elismert
  • közösségi programok du/este, napos/félnapos kirándulások
  • 45 perces délelőtti órák, 50 perces délutáni órák, minimum korosztály: 16 év
  • nyelvi labor, video szoba, könyvesbolt, nyelvi önképző szoba, internet café ingyenes internet használattal, kellemes kert a pihenésre, saját pub (Churchill Tavern), clubroom: önkiszolgáló étterem, disco, billiárd asztal
  • Social Club (szabadidős programok tanulási céllal, welcome party, helyi emberekkel való találkozás és még sok más)
  • két percre a tengertől
 

Portsmouth

Portsmouth Charles Dickens szülővárosa. Londontól 90 percnyi távolságra helyezkedik el, a dél angliai tengerparton. A város szíve a Történelmi Kikötő, ahol Lord Nelson hadihajói is megtalálhatóak. A Királyi Haditengerészeti Múzeum remek lehetőség felfedezni Anglia történelmét. Iskolánk magániskola, melyet 1997-ben újítottak fel.

Az iskola jellemzői:

  • 44 világos és modern osztályterem
  • IELTS felkészítő- és vizsgáztató hely
  • 60 perces tanórák, csoport létszám max. 12 fő
  • általános (22.5×60 perc), intenzív (30×60 perc),

IELTS nyelvvizsga-felkészítő (25×60 perc)

  • Szakmai tanfolyamok mini csoportban (pl. üzleti, banki, katonai, számítógépes)
  • a tanulás mellett sok lehetőség kínálkozik a kikapcsolódásra is: közösségi terem

Biliárddal, asztali tenisz, diák kávézó

  • átlagkorosztály: 18-30 év, minimum korosztály: 18 év
  • kezdés minden hétfőn, minimum-foglalás: 2 hét

Tanfolyamtípusaik:

Általános angol nyelvi képzés: heti 17,5 x 60 perc általános nyelvi képzés (max. 12 fős csoportok), majd délutánonként 5 × 60 perc irányított önképzés, így a heti órák száma összesen 22,5 tanóra.

Intenzív angol nyelvi képzés: heti 17,5 x 60 perc általános nyelvi képzés, 7,5 × 60 perc intenzív nyelvi képzés (max. 10 fős csoportok), majd délutánonként 5 × 60 perc irányított önképzés, így a heti órák száma összesen 30 tanóra.

Általános Angol + Business Angol – osztott nyelvi képzésen vesznek részt diákjaink, ahol a heti 12,5 x 60 perces oktatás keretén belül általános nyelvi képzés normál csoportban a többi diákkal együtt, majd heti 12,5 óra üzleti-nyelv tanulás max. 4 fős mini-csoportban. Plusz az irányított önképzés heti 5 × 60 perc, így a heti órák száma összesen 30 tanóra.

Az iskola komoly hangsúlyt fektet az órákon túli nyelvi képzésre – ez heti szinten 5 órát jelent, irányított nyelvi képzés, üzleti angol, szövegértés olvasás és írás útján, kiejtés helyességének gyakorlására.

 

Hastings

Hastings 1066 óta fennálló, barátságos, történelmi tengerparti városka. Sok érdekesség vonzza az idelátogatókat: Tenger Világa Központ, Hastings Kastély, Halászok Múzeuma, színházak, mozik.

Az iskola egy Viktoriánus épületben található kerttel körülvéve, a város egyik lakónegyedében.

A tengerpart csupán pár perc sétára található

Modern, világos tantermek, a diákok által igen kedvelt közösségi szoba, tanulószoba könyvtárral, számítógépek, videó filmek és IT felszerelések várják a nemzetközi diáksereget.

Az iskola minőségi oktatás mellett gondoskodik az órák utáni programokról is. Családi elhelyezést biztosítanak.

Az iskola jellemzői:

- modern, világos tantermek

- közösségi szoba, tanulószoba könyvtárral, számítógépek, videó filmek, két multimédia terem, WI-FI

- tanfolyam típusaik: általános, intenzív, kezdő-csoport

- kezdés minden hétfőn

- tanórái 50 percesek, minimum foglalás: 2 hét

- minimum korosztály: 16 év

 

Eastbourne

Eastbourne-t gyönyörű vidéki veszi körül: tipikus angol falvacskák, vidéki házak, parkok és erdők. Maga a város nyáron pezsgő, mozgalmas és a gyönyörűen kiépített több kilométer hosszú betonos-kavicsos tengerpart órákig biztosítja a séta és fürdés lehetőségét.

A szervezet első iskoláját 1955-ben alapította Londonban. Az eltelt több mint 50 alatt sok tapasztalatra tett szert és terjeszkedett a világban: az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Brazíliában vannak iskoláik - évente 10 000 diák tanul 90 országból. Az Eastbourne-i iskola egy elegáns épületben található, szép kerttel körülvéve, mindössze tíz percre a városközponttól.

Az iskola jellemzői:

  • British Council által elismert
  • Cambridge, IELTS és TOEIC nyelvvizsga felkészítők
  • csoportlétszám: 12 fő, tanórák hossza: 50 perc
  • min. életkor 16 év, Kollégiumnál 19 év
  • modern számítógép terem, ingyenes internet hozzáférés
  • jól felszerelt könyvtár, ebédlő, udvari medence
 

Brighton

Brighton-t, Anglia déli tengerparti városát választotta a királyi család is a XVIII. században nyári rezidenciájuk helyéül – ezzel egyidejűleg az angol társadalom krémje is ösztönzést érzett, hogy itt töltse szabadidejét, kikapcsolódását. Így a város gyors fejlődésnek indult és hamar gyönyörű, bűbájos hellyé változott. Brighton-t az angolok ma is igen kedvelik, és szívesen vezetnek le akár Londonból is. A remekül kiépített tengerpartot két hatalmas móló (pier) teszi még izgalmasabbá: rengeteg lehetőség, szórakozás, kikapcsolódás várja az odalátogatókat. Itt épült meg a keleti stílusú Royal Pavilion, amit a városnézés alkalmával vétek lenne kihagyni! Az 1982-ben alapított és 2005-ben felújított iskola néhány perc sétára található a tengerparttól. A kollégium a gyönyörű, fehér György-korabeli épület még közelebb, a West Pier-rel szemben – ablakaiból rálátni a tengerre.

Az iskola jellemzői:

  • a British Council által elismert
  • jól képzett, anyanyelvi tanárok
  • általánostól az intenzív tanfolyamokon át nyelvvizsga-felkészítő kurzusokig, magánórák
  • 22 osztályterem, könyvtár, ingyenes internet, kávézó, társalgó, TV/DVD
  • maximális csoportlétszám 12 fő, mini csoportnál 6 fő
  • 45 perces tanórák
  • minimum korosztály: 18 év (főszezonon kívül 16 év)

Tanfolyam típusa (tanróa/hét)

Általános (20 tanóra)

Intenzív (30 tanóra)

Mini csoport Általános (20 tanóra)

TOEFL vagy IELTS (30 tanóra; 4 hetes a kurzus)

Magánóra (5/10 tanóra)

Üzleti mini csoport (20 tanóra)

Üzleti magánóra (5/10 tanóra)

Hosszú távú Általános (8+ hét)

FCE, CAE, CPE (20 tanóra)

Hosszú távú Intenzív (8+ hét)

FCE, CAE, CPE (30 tanóra)